Sie nahmen den letzten Abschied von Dezső Tandori

Kedden vettek végső búcsút Budapesten Tandori Dezső Kossuth- és József Attila-díjas írótól, költőtől, a nemzet művészétől a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.

Tandori életművében szabadon engedte a nyelvet, megvalósította annak társszerzőségét – fogalmazott a gyászszertartáson Fried István irodalomtörténész, majd hozzátette, Tandori Dezső esetében a választott életformából nőtt ki az irodalmi megszólalás, és az irodalmi megszólalást áthatotta az alkotó élete. Műveiben a nyelvet „tandorizmusok” tagolták hagyományos és nem hagyományos, felismerhető és alig felismerhető versformává.

Budapest, 2007. április 18.<br />
Tandori Dezső költő, író, műfordító, kritikus, irodalomtörténész, rajzoló, miután 2007-ben a német-magyar irodalmi kapcsolatok terén kifejtett kiemelkedő munkássága elismeréséül átvette a Goethe-érmet Budapesten.<br />
MTI Fotó: Honéczy Barnabás
„Ha ez szép élet volt, szép életem volt” - Tandori Dezső, 1938-2019
80 éves korában elhunyt Tandori Dezső, Kossuth-,és József Attila-díjas költő, író, műfordító, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár búcsúbeszédében kiemelte, Tandori Dezső korunk egyik legjelentősebb, legsokoldalúbb, legfelkészültebb és legérdekesebb magyar költője volt. Művei elfoglalják méltó helyüket a nemzeti emlékezetben. Ritka, hogy valaki megítélésében ekkora egyetértésre jussanak az olvasók, művészek, írók és közéleti szereplők alkotói irányzatoktól, politikai elkötelezettségektől függetlenül, mondta.

Tandori Dezső élete egy volt a művével, és a műve egy volt az életével. Mindkettőt az átgondoltság és formai tisztaság, valamint a dolgok, jelentések és eszközök helyükön kezelése jellemezte – fogalmazott az államtitkár.

A szertartáson több mint százan vettek részt, köztük olyan pályatársak, mint Térey János, Kukorelly Endre, Horkay-Hörcher Ferenc, Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke, Szőcs Géza, a Magyar PEN Club elnöke és Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója.

Tandori Dezső hamvait a sírkert művészparcellájában helyezték örök nyugalomra, közel Karinthy Frigyes, Karinthy Ferenc és Faludy György sírhelyéhez. A sírnál Tandori Dezső Szpéró gesztenyefája című versét Hegedűs D. Géza szavalta.

Tandori Dezső 80 éves korában február 13-án hunyt el.

Budapest, 2007. április 18.<br />
Tandori Dezső költő, író, műfordító, kritikus, irodalomtörténész, rajzoló, miután 2007-ben a német-magyar irodalmi kapcsolatok terén kifejtett kiemelkedő munkássága elismeréséül átvette a Goethe-érmet Budapesten.<br />
MTI Fotó: Honéczy Barnabás

https://24.hu/kultura/2019/03/05/vegso-bucsut-vettek-tandori-dezsotol/

5. März 2019

Autor

András Zoltán Bán

ungarischer Schriftsteller, schreibt

Kommentar hinzufügen

Zum Verfassen von Kommentaren bitte Anmelden.