Déry-Preis für 5 Autoren

Átadták az idei Déry-díjakat

A magyar irodalom művelésében elért kimagasló eredményeiért öt szerzőt, a magyar irodalmi művek idegen nyelvre fordításáért pedig egy alkotót jutalmaztak a Déry Tibor Alapítvány díjával pénteken Budapesten.

A díjakat 23. alkalommal, az alkotó születésének évfordulója alkalmából adta át a zsűri. A magyar irodalom művelésében elért kimagasló eredményeiért Kiss Judit Ágnes költőt, Ferdinandy György írót, Géher István irodalomtörténészt, Keresztesi József kritikust és Viola József író-költőt díjazta a kuratórium, míg a magyar irodalmi művek idegen nyelvre fordításában elért kimagasló eredményeiért Renáta Deáková műfordítót ismerték el.

Závada Pál író, a díjakat odaítélő kuratórium tagja Renata Deákováról elmondta, hogy az egyik legkitűnőbb szlovák nyelvű tolmácsolója a kortárs magyar irodalomnak. Ő fordította például Esterházy Péter Harmonia caelestisét és a Javított kiadást, Örkény István két színművét, a Tótékat és a Macskajátékot is.

Az 1956-ban emigrált, már félig hazatelepült Ferdinandy Györgynek mintegy 40 kötete jelent meg eddig, egyharmaduk francia, illetve spanyol nyelven. Köteteit Magyarországon az 1980-as évektől kezdték kiadni, az utóbbi másfél évtizedben jelentek meg A francia kastély, A Pourtalés-kastély lakói, a Vadnyugati tárcatár, a Csak egy nap a világ című művei.

Keresztesi József lapszerkesztő és kritikus a pozsonyi Kalligramnál Hamisopera címen megjelent kritikagyűjteményével érdemelte ki a Déry-díjat. Kiss Judit Ágnes egyaránt ír prózát és verset, Viola József festő és műfordító fő műve a 2007-ben napvilágot látott válogatott versek című kötet.

Géher István költő és esztéta, az anglisztika professzora, Shakespeare munkásságának legnagyobb hírű magyar kutatójaként ismert - jegyezte meg Závada Pál. Emellett fölfedezője és pályára állítója fiatal költőknek, műfordítóknak is; legfrissebb alkotása a Polgár Istók című önéletrajzi eposz.

A díjakat odaítélő kuratórium munkájában Szinger András, az Artisjus Egyesület főigazgatója, Réz Pál, Ilia Mihály, Lator László és Závada Pál vett részt.

Az 1894. október 18-án született író emlékére létrehozott alapítvány Déry Tibor özvegyének végakaratán alapul, a díjat első alkalommal - akkor még Déry Tibor-jutalom néven - 1984-ben ítélték oda. A politikailag és irodalmi áramlatoktól független díj odaítélésének egyetlen kitétele, hogy Kossuth-díjas alkotó nem kaphatja meg.

http://www.muvesz-vilag.hu/irodalom/esemenyek/10163

2008-11-21